Annyi minden kavarog az agyamban, hogy kénytelen vagyok kiírni a gondolataimat, mert különben egyszer csak azon veszem észre magam, hogy a sok mondanivalótól lassan, de biztosan elérem azt a bizonyos kritikus határt, amelyet átlépve már nem vagyok képes arra, hogy kontrol alatt tartsam azt, ami megszületik időközben bennem. Szóval csak szét fog loccsanni, fröccsenni a körülöttemlévőkön, pedig nem biztos hogy ezt valóban szeretném. Szóval inkább szelepként kiírom magamból. Vigyázat! Tele vagyok szeretettel.
Majd jövök.